Hogyan merült fel az immergas gázkazán?

Pár éve, amikor építkezésre adtuk a fejünket, előbb-utóbb a fűtés megoldására is gondolnunk kellett. Rendelkezésünkre álló szabadidőnkben elkezdtünk szétnézni a lehetséges megoldások között. A lehetőségek végtelennek bizonyultak, mi pedig teljesen laikusok voltunk. Ez volt az első építkezés mindkettőnk részéről, így egyikünk sem volt semmilyen előtapasztalat fűtő eszköz ügyben. Így kicsit más irányba folytattuk és ismerőseinknél érdeklődtünk, hogy ők milyen fűtési megoldás mellett döntöttek, és mennyire elégedettek vele. Sokszor merültek fel az immergas gázkazán különféle típusai, így úgy döntöttünk, rászánjuk az időt és kicsit mi is jobban utánanézünk a dolognak. Elsősorban az érdekelt bennünket, hogy mekkora a készülékek hatásfoka, mennyi gáz használnak fel és hogy anyagilakban ez mit jelent a számunkra, hiszen nem ereszkedhettük el magunkat.

Mik is azok az immergas gázkazán?

A cég hivatalos honlapjáról kiderül, az olasz gyártó Immergas 15 országban üzemel. Gázkazánjait Európa-szerte értékesítik, mitöbb orosz képviseletei is vannak. Az Immergas cég az „új generációs” kazánokat, a kondenzáló gázkazánokat gyártja. Ezek nemcsak a gáztüzelésből kibocsátott hőt használják, hanem a gőzből származó hőt is. Ez azt jelenti, hogy az üzemanyagköltségek közel 35%-kal csökkentek. Nagyjából 80 modellt gyártanak, de csak azokat értékesítik nálunk, amelyek megfelelnek a hazai éghajlati viszonyoknak. Sikerüket a folyamatos fejlesztéseknek tulajdonítják. Ez a vállalati filozófia elég meggyőző volt a számunkra. Elsősorban az energiatakarékosság ragadta meg a figyelmünket, de nem elhanyagolható az sem, hogy a vállalat 5 évnyi jótállás vállal minden termékére.  

Mit is tud az immergas gázkazán?

Szerettünk volna a megfelelő fűtőérték, gazdaságosság mellett az ökológiai lábnyomunkra is figyelni ezért kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, hogy az immergas gázkazán szolár rendszerhez csatlakoztathatók. Továbbá az immergas gázkazán leírásában megemlítik a digitális kijelzőt, a beépített időjárásfüggő szabályozást meg az alacsony káros anyag kibocsátást is, amik szintén meggyőző tulajdonságok. Bizonyos immergas gázkazán termosztáttal vezérelhetők. Arról nem is beszélve, hogy az elektronikája távvezérelhető is. A fali immergas gázkazánok nem kapcsolódnak a kéményhez. Egy koaxiális cső csatlakozik hozzájuk, hogy az összes égésterméket speciális fali lyukon keresztül távolítsa el. Kompaktak, multifunkcionálisak, alacsony a zajszintjük.

Ami szinten nagyon szimpatikus, hogy ha rámegyünk az immergas gázkazán vállalati honlapjára, akkor rendelkezésünkre áll egy olyan funkció, ahol az egyedi igényeink betáplálása után listázza a számunkra ideális termékeket. Ez igencsak megkönnyíti a dolgunkat, amennyiben a gyártó mellett döntünk. Kiválaszthatjuk, hogy milyen funkciót lásson el, ha melegvizes, akkor hány főre, mekkora a lakás mérete és hogy szeretnénk, hogy elhelyezkedjen az immergas gázkazán. Ez különösen hasznos az olyan laikusok számára, mint mi voltunk.

Immergas gázkazán javítása és karbantartása

A legtöbb Immergas gázkazán termékek már fel vannak szerelve LCD-képernyővel, amelyről leolvashatók a hibakódok. Ez megkönnyíti a probléma beazonosítását a mellékelt tájékoztató segítségével. Pl. a 16-os hibakód, ami azt jelenti, hogy a ventilátor nem kapcsol be, vagyis, hogy az áramkör nyitva van. Ha az égő nem világít és a kazán nem kapcsol be, és az 1-es hibakód jelenik meg a kijelzőn, akkor csak ki kell nyitni a berendezést. És így tovább. Ezek persze elsősorban a szerelők munkáját segíti, hiszen nem tervezzük, hogy magunk állunk neki a kazán megszerelésének, de sok időt spórol vele az ember, ha tudja, hol keresse a problémát. Ha esetleg a tájékoztató füzet a kukában landolna, akkor sem kell pánikolnunk, ugyanis minden információt megtalálunk a gyártó honlapján.

Ettől függetlenül ugyanúgy erősen ajánlott az éves karbantartás, de ez minden kazán esetében igaz. Ezt érdemes a fűtési szezon előtt elvégezni, a kellemetlen meglepetések elkerülése végett.

Mit érdemes tudni az Immergas gázkazán modellekről?

A modell számos előnyt tud felmutatni. A felmerülő lehetséges problémákra is előre megtervezett forgatőkönyvet tudnak magukénak, hiszen hosszútávra tervezik a készüléket. A gyártó alapvetően minőségi garanciát vállal az immergas gázkazán modelljeire. Emelletl érdemes tudni, hogy van olyan alkatrésze a kazánoknak, amiket csak az anyavállalat gyárt, Olaszországban, ezért a beszerzésük valamivel több időt vesz igénybe a szállítás és berendelés miatt. Ezekben az esetekben olykor nagyobb költségekkel kell kalkulálnunk, úgyhogy érdemes jó előre tervezni.

Az immergas gázkazán beszerelése

A körkép felmérése után, az ár-érték, a keskeny forma, meg a környezettudatosság miatt döntöttünk az immergas gázkazán mellett. Mint kiderült azonban egy új kazán beszereléséhez sok kiegészítő, szerelvény, termosztát, kéményindító idom kell. Mivel ezeknek nagy részéről azt sem tudtuk, micsoda, szakértő segítségét kértük. Szerencsénkre a vásárlásba a beszerelés is hozzá tartozott, és bőre eresztett tájékoztatást is kaptunk, mit és hogyan kell az Immergas gázkazán felületével csinálni.

Next Post

Körkép férfiaknak: a tökéletes szemüveg nyomában

hét szept 30 , 2019
A szemüveg öltöztet A teremtés koronáit sem kímélik a látáshoz kötődő problémák. Szerencsére a szemüveg a férfiak esetében is öltöztet, ha a hozzájuk legjobban illő […]