Hűtő-blog és influenszer trendkövetés 

Mind ismerjük a kissé értelmetlennek tűnő „Mi van a táskámban” videókat, amiknek annyira nagy sikere volt az elmúlt években, hogy egyenesen videós kis blokkja lett az egyik magazinnak, ahol sztárokat hívtak meg ilyen céllal. Bevallom, én is láttam párat, de ki ne akarná tudni, hogy mit hord magánál a kedvenc sztárja? Végül akkor hagytam abba, amikor az egyik énekesné egy cég modelljeként mindent az adott márkától húzott elő, és még ki is volt írva, hogy a márka támogatásával készült a videó. Na azért én most kissé szarkasztikusan, egy „Mi van a hűtőmben” bejegyzést írok, de amúgy akár inspirálódni is lehet belőle. 

hűtő_pic3

A hűtőm tartalma – mi van az ajtóban

A hűtőm ajtaja tele van, meg egyébként az egész roskadásig áll a dolgokkal. Felül található egy üres tojástartó, amit nem szeretek használni, mellette egy uborka elfektetve, általában sok zöldséget eszem minden fogáshoz, úgyhogy nem ez lesz az egyetlen majd, amivel találkozni lehet. Alatta található két sor szószos polc, ezek között van BBQ, édes chili, Bolognai szósz, mint ilyen nagyon mű nulla kalóriás dolog, amiknek kellemetlen utóíze van egyébként. Van ott még egy ugyanolyan mű oreos szósz is, és egy nagyon jó kis édesítőszeres nugát csepegtető, amit a kávémba használok ízesítő és cukor helyett, egy csepp és máris jó íze lesz a keserű kávémnak, nagyjából az egyetlen jó light termék, amit vásároltam a hűtőmből. 

Na található még itt egy félig megivott áfonyás vodka, ami nem tudom, hogy le tud-e járni, de ha igen, akkor már egészen biztosan megromlott, egy tej, ami nem laktózmentes, de csak ez volt a boltban, szóval napok óta fáj a hasam, és vagy hat olyan salátaöntet, amikről elterveztem, hogy majd megeszem őket, de sosem teszem. 

Található itt még egy negyed csomag tofu is, amit 49% akcióval vettem három napja, amiből kettőben már lejárt, de még holnap vagy azután meg tervezem enni, hogyha addig nem mászik el. 

Mi van a hűtőm szintjein?

Szóval, én mindig próbálom szintenként berendezni a hűtőt, hogy akkor zöldségek, hús-tejtermékek, készételek, aztán be akarok rakni egy tányér maradékot vagy egy kész ételt és borul az egész, szóval gyakorlatilag minden összevissza van. 

Felül ezért található egy saláta, egy paradicsom, egy doboz zsír, a margarin, ami ilyenkor megpenészedne a melegben. Alatta pár felvágott, szalonna, szalámi, egy kígyóuborka, egy csomag olyan paradicsom, ami a kertben terem, egy fél megbuggyadt padlizsán, amit ki kéne dobni és pár paprika. Egy újabb doboz zsír. 

Ezen túl található még a következő polcon egy három napja kidobandó paradicsomos rizs, amit a lakótársam nem evett meg, egy doboz zsír persze, amúgy mind másfajta. Van itt még pár csoki, amit nem akartunk, hogy megolvadjon a melegben, valami arcápolási termék, ami nem az enyém, és szintén nem szabad melegben lennie. Itt van még elfektetve egy teli tej, amit nem is kéne hűteni. Egy félig elfogyott csípős almapaprika, és egy tányér senkinek nem kellő rántott padlizsán, amit sütőben próbáltunk zsiradék nélkül elkészíteni és olyan pocsék lett, hogy mindketten úgy csinálunk, mintha ez a dolog nem is létezne. 

Miért szeretem ezt a hűtőt?

Mert a sok félig romlott termék ellenére nincs benne oroszlánszag, hanem kellemesen semleges marad benne a levegő. Jó, mert elfér benne minden kényelmesen, de az albérlet rezsijét egyáltalán nem dobja meg a használata, ketten tökéletesen elférünk benne, de egyébként akkor is ekkora méretet használtam, amikor gyerekként otthon öten éltünk egy lakásban. 

Emellett ennek a hűtőnek van egy felső szintje is, ami ugye a fagyasztó, ott elfér pár csomag mirelit zöldség, amiket mindig tervezek megcsinálni, ott van még pár hústermék, túrós gombócok, ja és egy kis jégkocka meg pár lefagyasztott citromszelet, ami nagyon jó egy kis hideg vízzel így nyáron, próbáljátok ki. Mondanám, hogy itt még van egy kis fagyi vagy jégkrém is, de sajnos ezek a dolgok sosem jutnak el a hűtő szekrényig, még előtte eltűnnek a gyomrunkban. 

hűtő_pic2

Milyen hűtőt szeretnék?

Azért az az igazság, hogyha egyszer majd meglesz rá az anyagi keret, akkor nyilván szeretnék én is egy nagyobb hűtőszekrényt, ahol kicsit jobban kiélhetem magam, tudok előre egy hétre főzni. Habár elég nagy álomnak tűnik ez nekem, mert lusta vagyok nagyjából mindenhez, és abban a hűtőben is csak a maradék állna, na de akkor csak egy szebb helyen állna! És persze a jégadagolós fajta lenne az igazi, ami még képes bevásárlólistát is írni egy alkalmazáson keresztül. Persze az is alap, hogy az beépített legyen, és valamilyen kellemes színű, ami egy igazán modern lakásba való, króm vagy ezüst. 

Addig is, ez volt az én „Mi van a hűtőmben” bejegyzésem, szerintem jobb is, hogy nem egy videót készítettem, mert nem akarjátok látni azt a káoszt, amiben ezek a dolgok állnak. De így elmondva legalább remélem megnyugodhatott még pár ember, hogy nem csak náluk ilyen a helyzet, mások is szeretik, hogyha elmászik a leértékelt áru, de azért lehet, hogy jó lesz még valamire. Ez a zöldségeknél egyébként igaz is, ki tudja, mikor lehet azokat még egy levesbe ízesítőnek beledobni, úgyhogy addig nem is kerülnek a kukába, ameddig nem muszáj. 

Next Post

Minden napra jut valami: a poratka allergia 

hét aug 29 , 2022
Ilyen az élet, ha poratka allergia kínoz Talán nem is hinné az ember, de a poratka allergia sokakat kínoz, és nem egy egyszerű allergia ez, […]
poratka allergia1_3