A golden retriverekről általánosságban

Annak ellenére, hogy én személy szerint abszolút husky párti vagyok kutyák terén és mindig is a legnagyobb álmom egy bolond, ám de gyönyörű szép husky volt mégis mindig megértettem azokat az embereket, akik rajongtak a golden retriverekért, hiszen ez a kutyafajta tulajdonképpen a leginkább család barátibb és leginkább szerethető kutyafajta talán az összes fajta közül. Arról nem is beszélve, hogy valami egészen különleges képességgel bír ugyanis terápiás kutyaként is alkalmazzák, melyről egészen közeli ismerősöm tapasztalata szerint tudok nyilatkozni, miszerint elképesztő módon rendbe tette az adott kutyus, ami szinte csoda, hiszen elképesztően komoly depresszióval küzdött. Az alábbiakban egy rövid ismertetőt szeretnék bemutatni a golden retriverek történetéről, eredetükről és olyan egyedülálló tulajdonságaikról, melyek kizárólag ebben a kutyafajtában találhatóak meg. Az alábbiakban erről szeretnék hosszabban írni.

A golden retriverek eredete

Alapvetően a golden retriverek eredetileg az 1850-es évek Angliájában kezdtek el szaporodni, majd az évek során olyan népszerű kutyafajtákká váltak, hogy tulajdonképpen az egész világon talán nem is túlzás azt állítani, hogy a legnépszerűbb kutyafajta lett, páratlan barátságos jellemük és példátlan szeretetük folytán. Tulajdonképpen 1800-as évek végén Sir Dudley Majoribanks, egyfajta tenyésztési programba kezdett kifejezetten arra koncentrálva, hogy aranyszínű retriever kölykök jöjjenek a világra. Miután az addigi Angliában népszerű retriver kutyák elsősorban feketék voltak, így abszolút úttörésnek számított az, hogy aranyszínű retrivereket kívántak tenyészteni. Tulajdonképpen, ha szigorúan vesszük Sir Dudley Majoribanks kutyafajta kitenyésztésére törekedett, mindezt úgy, hogy nem is sejthette, hogy az ő kitenyésztett golden retriverei leszek idővel a világon a legnépszerűbb kutyafajták, melyek főleg a nagycsaládosok körében lesznek igazán értékelt típusú kutyák.

A golden retriever típusai

Érdekesség, hogy Észak-Amerikába az 1920-as években érkeztek az első példányok, és az adott kutyafajta szinte azonnal népszerű lett, de mégis sajnálatos módon a második világháború negatív hatással volt a golden populációra, ugyanis érdekes módon a golden retriver a háború végén teljesen érthetetlen okokból veszített népszerűségéből. Ennek ellenére 40 évvel később az 1970-es évekre már több kiváló tenyésztő volt az Egyesült Államokban is, akik azonban egy olyan típus kialakításán fáradoztak, mely eltérő volt az angol és az európai típustól, tehát a már kitenyésztet angol verziónak szereték volna a még tisztáb még valósibb fajtáját kitenyészteni. Az adott kutyafajta egy színben még sokkal világosabb, az eredetinél sokkalta nehezebb felépítésű és hullámosabb szőrű kutyák kerültek ki a tenyésztőktől, melyek valljuk be még az első kitenyésztett fajtánál is sokkalta népszerűbb lett. Annak ellenére, hogy a golden rertivernek két különböző típusáról beszélünk a két kitenyésztési folyamatot követően, mégis a két típus kutyái ugyanahhoz a fajtához tartoznak és igazából nem is igazán különböztetjük meg őket, a legtöbb esetben csak szakértő tud köztük különbséget tenni. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődést a golden retriver irányába akkor látogasson el a https://www.pet4you.hu/kutya/fajta/Golden_retriever-629 weboldalára és tudjon meg még többet az adott kutyatípusról.

Kinek való a golden retriever?

Úgy gondolom, ahogyan már a fentiekben is említettem, hogy napjainkra a golden retriever a világ egyik legkedveltebb kutyafajtája és természetesen ez abszolút nem véletlen, hiszen az adott kutya típus abszolút sokoldalú fajta. Érdekessége, hogy eredetileg vadászkutyák az ősei mégis a világon a legbarátságosabb és legszelídebb kutya, nem véletlen, hogy a legtöbb nagy családos ezt a kutya fajtát választja, kiváltképpen abban az esetben, ha gyermekek is vannak a háznál, ugyanis az a dott kutyafajta a gyerekekkel jön ki a legjobban, ami azért is megdöbbentő, mivel ugye ahogyan már az előbbiekben is beszéltük eredetileg vadászkutya vérről beszélünk. Éppen ezért az adott kutyafajta az a típus, mely a vadászatokon ugyanolyan sikeres, mint bármilyen kutyás sportban is így tulajdonképpen bárhol megállja a helyét. Mindemellett a kutya típus, ha szabad így fogalmaznom mérhetetlen empátiájának köszönhetően egyre gyakrabban alkalmazzák segítőkutyaként vagy más néven terápiás kutyaként is. Illetve egyre inkább elterjedtebb, hogy vakvezetőként, kellemes természete és könnyű nevelhetősége és elképesztően gyors tanulása és emberre hangolódása folytán. Én személy szerint bátran ajánlom a golden retriver kutyákat minden olyan érdeklődőnek, aki imádja azt, ha a kutyusa mérhetetlen intelligens, abszolút barátságos és még nagyon szerethető is.

Next Post

Minden, amit a Kata adóbevallásról tudni kell

sze febr 3 , 2021
Mikor esedékes a Kata adóbevallás? Ugyan a 2021-es évet némi változásokkal kezdtük a Katázás terén, és ez nem kis port kavart, szerencsére az a dátum, […]