„Örvendezett a munkásszállás..”

Én valahányszor meghallom azt a szót, hogy munkásszállás, a megboldogult Cseh Tamás előadására gondolok: „örvendezett a munkásszállás, megszűnt a nők utáni rohangászás, végre szereztünk egy állandó nőt”. Ugyan nem ez a fő oka a dal népszerűségének, de tény, hogy már ebből is jól kitűnik, a munkásszállás leginkább egy proli, kommunista intézményként él az emberek fejében, amire ki nosztalgiával, ki nosztalgiával vegyes iszonyattal gondol vissza. Pedig ma is vannak munkásemberek, ma is vannak idénymunkák, ma is van építkezés, sőt, számos nem munkás munka is adódik, ami miatt szükség lehet az országban ide oda utazgatni olykor. Mi is ma egy munkásszálló?

A munkásszállás nem a legalja

Elsőként ezt érdemes tisztázni, hiszen sokan úgy gondolnak a munkásszállásra, mint valami koszos, ótvar putrira, ami menten az ember fejére dől, de ha nem életveszélyes, akkor is minimum dohos, penészes és egészségre káros, ahol a friss tej is passzióból savanyodik be, amint átlépjük vele a küszöböt. Na azért ez már rég nem igaz. És valószínűleg anno sem volt ennyire fekete fehér.

Először is, ma már mindenkinek igénye, hogy minimum wifi szolgáltatás legyen a munkásszállóban. Mert mobilról bárki tarthatja így a kapcsolatot szeretteivel, de alkalmasint számlázhat, rendelhet, videókat nézhet. Egyszóval a wifi már alapszolgáltatásnak számít a munkásszálláson is. Emellett sok olyan igénynek kell eleget tegyenek, ami nem merül ki abban, hogy „van egy fedél a fejem felett”. Az tény, hogy egy munkásszállónak nem feladata meghaladni egy szálloda szolgáltatásait és vélhetően nem lesz saját, külön bejáratú szobánk. De ez nem jelenti, hogy igénytelen kell legyen.

A munkásszállás szolgáltatásai

Szóltam már a wifiről, érzékeltetvén, hogy nem minden modern vívmány áll távol a munkásszállás szolgáltatás palettájától, és, hogy az, aki itt megszáll, szintén bír igényekkel. Ezeket – tetszik vagy sem – a munkásszállók ki kell elégítsék, különben megy a konkurenciához. Az egyik igény volt a wifi, de ezen felül a hűtő is manapság alap. Valahol el kell tároljuk az ételt, amit vagy megvettünk, vagy otthonról hoztunk – akkor fagyasztó is legyen, ne csak hűtő – de jobb esetben akár magunk főztük meg.

És ezzel el is érkeztünk a munkásszálló következő fontos szolgáltatásához: a konyhához. Ugyan ez már nem száz százalékosan jellemző minden munkásszállásra, de azért javában a konyha is alapnak mondható. Nyilván közös konyháról beszélünk a munkásszállók esetében, de ez még mindig nem jelenti, hogy kiszolgált villanyrezsókon vagy tábori gázpalackokkal kell machinálnunk. A munkásszálló konyhája is lehet tiszta, jól felszerelt. Csak közös.

A másik praktikus szolgáltatás, ami az otthonától huzamosabb ideig távollevő embernek hiányozhat, az a mosatási lehetőség. Persze nagy városokban kezd divatba jönni az önkiszolgáló mosoda, ahova elviszem a ruhámat, bepakolom, és ott kimossa nekem a gép. Ám ez elég macerás. Mert mit csinálok én, amíg lejár a program? Van-e annyi apróm? Mennyire van messze a szálláshelytől? Most tényleg a buszon fogok a frissen mosott, hajtogatott alsóneműimmel flangálni? Sokkalta egyszerűbb, ha a mosatás helyben van, csak lesétálunk pár emeletet – vagy éppen fel – és már indítjuk is a programot.

Mi alapján választunk munkásszállást?

Az ember azt gondolná, hogy a nagyon olcsó munkásszállás a legjobb munkásszállás, de ez is tévedés. A jó munkásszállót általában a hely, a lokáció határozza meg. Nyilván fontos, hogy a munkavégzés helyéhez lehetőleg legközelebb legyünk, ne kelljen átvágni a fél városon, és harminc percnél többet utazni érte. Hisz eleve azért nem otthonról járunk, mert sokat kéne utazni. Viszont az is fontos, hogy a harminc perces távon belül pontosan hol van ez a munkásszálló? Van, aki a csendes, békés pihenést keresi egy hosszú nap után, van, aki a nyüzsgő éjszakai élethez akar közel lenni, másnak egyszerűen az a szempont, hogy legyen jó közlekedés, hogy mindig oda mehessen, ahova épp kedve tartja.

A jó munkásszállás közelében kell legyen élelmiszerbolt, dohánybolt, de alkalmasint egy fitnesz terem se árt. Persze, ha mindehhez még szórakozási lehetőségek is járulnak, mondjuk közel van egy bevásárló központ, az maga az áldás.

Emellett nagyon fontos a parkoló megléte, lehetőleg őrzött parkolóé. Valahogyan ugyanis ide kell érkezzen a dolgozó, hát lehet, hogy kocsival teszi. Akkor pedig hetekig is ott állhat a munkásszálló parkolójában a kocsija, és értelemszerűen azt a munkásszállást fogja választani, ahol őrzött parkoló van, nem azt, ahol az utcán kell hagyja az autóját.

Kik választják a munkásszállást?

A nevéből adódóan sokan azt gondoljuk, hogy csak munkások laknak egy munkásszállón. Azonban egy kulturált, igényes munkásszálló semmiben sem különbözik egy hosteltől vagy két csillagos szállodától, netán kollégiumtól, diákszállástól. Éppen ezért a legtöbb munkásszállás fogad turistákat, osztálykiránduló diákcsoportokat, netán táborozó diákokat egyaránt. De alkalmi vendégekről is lehet szó, például, ha lakodalom vagy csapatépítés alkalmával kell egy éjszakára nagy mennyiségű résztvevőt elszállásolni.

Mindemellett a legkedvezőbb, ha a nagy csoportoknak egyszerre szolgáltatnak szállást. A csoportos foglalás kedvezményt biztosít a foglalónak, de a munkásszállónak is jó, hiszen biztosan számíthat arra, hogy eladta a vendégéjszakáit.

Next Post

Milyen a jó fali rack szekrény?

vas okt 20 , 2019
Mi az a fali rack szekrény egyáltalán? Valójában sokan sétáltunk már el életünkben egy-egy fali rack szekrény mellett, csak sosem állt oda mellénk az informatikus […]