Eritrea utazás apropója

Vannak olyan pillanatok az ember életében, mikor úgy érzi szükségszerű az, hogy kicsit kimozduljon a mindennapok folytonos monotonitásából és végre elmehessen világot látni. Megízlelje a teremtett világ csodálatos magával ragadó világát és teljesen elfeledje mindazt a problémát, amit rángatott a mindennapok szörnyű monotonitása. Szüksége van arra, hogy elhagyja a mindennapos életét és végre egy másik nézőpontból lássa a világmindenséget. Én személy szerint mindig is elemi erővel vágytam Afrikába, éppen ezért választotta kikapcsolódásom céljaként az Eritreai utazást, ahol végre megismerkedhetek az Afrikai kontinens elképesztő varázsával és kultúrájával. Hittem abban, hogy Afrika majd segít nekem abban, hogy egy más világnézeten és kultúrán keresztül lássam a világot és ezen belül a magam sorsát is. Így elhatároztam, hogy bármi is történjék, én belevágok egy ilyen különleges utazásba.

Az Eritreai utazásról általánosságban

Valójában egészen addig, amíg a Különleges Úti célok honlapján nem láttam meg az Eritreai utazás lehetőségét, még csak nem is halottam erről a helyről, így kénytelen voltam utána nézni, hogy pontosan hol található ez a csoda hely és milyen ismérvei vannak.

Eritrea egy viszonylag kicsiny ország Afrikában, melyet északról Szudán határol délről pedig a jól ismert Etiópia. Érdekessége, hogy miután régen olasz kolónia volt az olasz stílusú építészet, vagyis az art deco jellemzi az országot, de leginkább a fővárost. Ez az építészeti stílus, ahogyan keveredik az Afrikai kultúrával egy egészen különleges teljesen magával ragadó hatást vált ki az emberből. Az ország egyik legszebb kincse az eszméletlen szigetvilága, ugyanis hihetetlen látványt nyújt a csodálatos korallzátonyok otthona.

Mint megtudtam a különleges úti célok weboldalán, hogy zárt határai miatt és bonyolult vízum procedúrájának köszönhetően, Afrika egyik legritkábban látogatott országa annak ellenére, hogy az ország szépsége és varázsa teljességgel egyedülálló még Afrikán belül is.

Az Eritreai utazás menete

Miután eldöntöttem, hogy akár mennyire is körülményes az utazás én erre a csodahelyre mindenképpen el akarok látogatni, azonnal elkezdtem keresgélni a legkedvezőbb utazási formákat. Így találtam rá a különleges úti célok weboldalára illetve utazási irodájára. Maga a cég profilja az, hogy minél különlegesebb helyszínekre szervezzenek utazásokat. Példának okáért szerveznek Észak-Koreába, Csernobilbe, Szudánba és még sorolhatnám mennyi olyan jellegű helyre ahova az embernek magán szervezésből rendkívül körülményes lenne eljutnia.

Elsősorban maga az utazás menete tetszett meg a legjobban, amit az alábbiakban ismertetnék, hátha esetleg valakinek megjön kedve az ilyen jellegű fantasztikus utazáshoz.

  1. Az első napon egészen korán, érkezünk Aszmarába, ahol azonnal be is csekkolunk a hotelbe. Majd ezt követően az aszmarai városnézés következik. Ezalatt meglátogatjuk a katedrálist, színházat, a mecsetet és a híres Fiat Taglierot repülőt.
  2. A következő napon Keren városában, az Eritreai-magasföldön töltjük el a teljes napot. Itt meglátogatjuk az ezüst és fa piacot, egy 19. századi erődöt, az egykori háborús temetőt, és az egykori császári palota maradványait.
  3. A harmadik napon Massawába vezet az utunk, ez a hely mindössze 2 szigetből áll, de összekötötték őket így egyfajta útként funkcionál. Az egykori kolóniai városban, Massawában kerül sor városnézésre és előreláthatólag az éjszakát is itt töltjük.
  4. A negyedik napon egy hajótúrára kerül sor, amir Dahlak-szigetnél kezdünk. A hajó túra során megállunk majd Madoténél és a Dissienél is.
  5. Másnapreggel még lehetőség nyílik arra, hogy körülnézhetünk Massawában, mielőtt visszaindulnánk Aszmarába, ahol az estét fogjuk tölteni.
  6. Utazásunk utolsó napján meglátogatjuk Qohaitot a híres ősi várost, a déli Debub régióban, festői szépségű kanyonok társaságában. Este pedig visszatérünk Aszmarába, amikor is a túránk véget ér. Így kicsivel éjfél után a reptérre érkezve és megkezdhetjük haza utunkat

Eritrea varázslatos világa

Úgy gondolom maga az Eritrea utazás programmenete rendkívül érdekes és egyben nagyon inspiráló is. Én személy szerint mindenképpen részt fogok venni egy ilyen jellegű szervezet utazáson, ugyanis nagyon felcsigázott a programterv puszta olvasása is.

Mindig is nagyon nagy álmom volt eljutni Afrikába és megismerni azt a kontinenst úgy igazából, saját tapasztalatokból és nem dokumentumfilmek alapján. Érdekel az a természeti csoda, ami egész Afrikát körülövezi és vonzza újra és újra emberek millióit a kontinensre. Számomra Afrika maga az álom és azzal, hogy ellátogathatok, oda egy hatalmas vágyam válhat valóra, melyet gyermekkorom óta dédelgetek a szívemben.

Miért utazz Eritrea országába?

Szinte mindenki igényli a kikapcsolódást időről időre. De van, amikor nem csak arról van szó, hogy testünkben megpihenjünk, hanem arról is, hogy kiszakadjunk a megszokott hétköznapokból, esetleg egy kis izgalmat is csempésszünk a nyaralásba. Eritrea az az ország, ahol valóban kiszakadunk, egy teljesen más világ és kultúra tárul a szemünk elé, ami sokkal test közelibb és kézzel foghatóbb, mintha a National Geographic közvetítéséből próbálnánk okosodni. Légy merész és bátran utazz te is!

Next Post

Autószervíz Budapest XX kerület, avagy hogyan nem jutottam be időbe a munkahelyemre már megint

vas Már 1 , 2020
Autószervíz Budapest XX kerület – miért is kellett ez nekem Jó szervízt mindig nehéz találni, nincs ez másképp a XX. kerülettel sem. Számomra sem volt […]