Egyedülállóként a vegytisztító a legnagyobb segítség

A vegytisztító talán sokak számára túlzásnak tűnik, hogyha egy egyszerű háztartásban lévő anyagok tisztítására gondolnak, azonban nem mindig ez a helyzet. Én egyedülállóként már csak tudom. Hogyha az ember egyedül él, gyakorlatilag minden házimunka a nyakába szakad. A bevásárlás, felmosás, mosás és szárítás, mosogatás. Mindezt persze munka mellett. Ráadásul, mivel egyedül él az ember, ezért szeretne néha társaságba is járni, szórakozni egy kicsit, hogy ne legyen mindig csak saját magában. Úgyhogy, amikor elérkezik az évszakos nagytakarítás ideje, azt nem szeretném én személy szerint elkerülni, és nem erre szórni el a szabadságaim. 

A vegytisztító ötlete

Először még én sem szerettem volna igénybe venni egy vegytisztító segítségét, és mindent saját magam akartam megoldani. De amikor az ember először él egyedül, akkor rengeteg új dolgot kell megszoknia és elintéznie. Már eleve a költözés is tele van stresszes helyzetekkel, nem is beszélve számos olyan dologról, mint hogy kipakolás, számlák fizetése… Számomra az egyik legmegterhelőbb dolog elsősorban a főzés volt, de aztán abba valahogy hamar sikerült belejönnöm mégis. Elhatároztam, hogy mindig ugyanazt a pár ételt főzöm, és csak akkor tanulok meg valami újat, hogyha éppen kedvem is van a dologhoz. sokat segített az, amikor rájöttem, hogy nem csak egy napra lehet főzni, hanem két-három ebédet egészen nyugodtan. Így ez a problémám meg is oldódott az első néhány hétben. 

vegytisztító_pic2

De a szárítással és a mosással sosem vagyok kibékülve. Valahogy mindig arra a ruhára lenne szükségem, ami épp a mosásban van, és sosem sikerül megfelelő darabokat találnom. A szárítás eleve rémálom. Kicsi a lakás, így szóba sem jöhet a szárítógép vásárlása. Gondolkoztam egy mosó- szárítógépen is, de akkor el kéne adnom a mosógépet, az megint csak munka, plusz beszerelések… De elég is ebből, csak annyit akartam mondani összességében, hogy a mosás nem az én világom. És akkor még nem is beszéltem a foltokról! Meg az öltönyökről…

Tulajdonképpen így ismerkedtem meg a vegytisztítóval is, egy öltönyöm véletlenül sikerült rosszul eltárolnom a költözés során, és utána már nem lehetett felvenni egy alapos vasalás után. Amihez, meglepetés, én nem értek. Szerintem öltönyöket egyébként sem nagyon vasal otthon az ember, helyette profi segítségét kéri. Szóval ott álltam egy közeli vegytisztító előtt a sorban, és olvasgattam az árakat, meg hogy egyáltalán milyen anyagokkal foglalkoznak, és akkor rájöttem, hogy ez igazán nekem való, nekem megéri ezt a pénzt az, hogy ne mossak és vasaljak nagyobb dolgokat. 

Így használom tudatosan a vegytisztító adta lehetőségeket

A vegytisztító persze nem olcsó mulatság. Habár az ember bele sem gondol, hogy egyébként az otthoni ruhatisztítás sincs ingyen. Van azért benne áram díja, vízdíj, a víz melegítésének összege. Nem is beszélve mindenféle tisztítószerekről és öblítőről. Hogy jobban megéri-e az otthoni ruhatisztítás? A legtöbb esetben határozottan. Ennek ellenére tudom ajánlani a vegytisztító használatát is, persze inkább csak a problémás darabok esetében. 

Amikor azonban igazán hasznos személyes véleményem alapján a vegytisztító, az az, hogyha nagytakarításba fog az ember. Ilyenkor azért szeretnénk egy kicsit megszabadulni a kellemetlenségektől, mint a szőnyegek tisztítása vagy a függönyök mosása. Azért így is marad bőven munka az ember számára, hiszen ott van megannyi tisztítás és javítás, ablakpucolás, amit el kell végezni. 

Szóval, amikor érzem ezeknek a feladatoknak az eljövetelét, akkor megnézem a vegytisztító weboldalán található árakat. Én az Oceana Tisztítószalon közelében élek, és hozzájuk szoktam segítségért fordulni, amit még sosem bántam meg. Az ő oldalukon nem csak egyszerűen fel vannak sorolva az árak, hanem egy nagyon egyszerűen kezelhető kalkulátor is található, így tudja az ember, hogy mire számíthat. Ezt itt lehet megtekinteni: https://www.oceantisztitoszalon.hu/

Milyen anyagokat bízok a vegytisztítóra?

Én igazából bármit rá mernék bízni egy vegytisztítóra, sokkal jobban, mint amennyire saját magamra mernék bármit bízni. Ahogy már említettem, volt náluk az öltönyöm, de még megfordult náluk fehér csipkefüggöny is a részemről, sötétítő függöny. Egyszer volt egy különleges jelmezem egy halloweeni bulin, azt is náluk tisztíttattam. 

vegytisztító_pic1

Mit ne vigyünk a vegytisztítóhoz?

Saját példámon látom, hogy a legjobb kerülni a szőnyegek tisztítását ilyen módon, ugyanis nem minden cég foglalkozik velük. Ehhez hely is kell, speciális felszerelések is, ezeket pedig nem mindenhol biztosítják az ember számára. A szőnyegeket, főleg, hogyha nagyobb darabokról van szó, akkor jobb eleve egy ezzel foglalkozó céghez adni, vagy akár otthoni tisztítással próbálkozni, hogyha nem túl nagy a kár. Attól is függ persze az egész, hogy mennyire gyorsan és milyen mértékben szennyeződik a szőnyeg. 

Összességében ennyit szerettem volna a saját példámmal elmondani, hogy a vegytisztító egy remek lehetőség mindenki számára, aki eleve kerülné az otthoni feladatokat, vagy a feladat túl nagy ahhoz, hogy otthon végezzünk velük. 

Next Post

Így segít legyőzni a Frontpro rágótabletta a bolhákat és kullancsokat 

vas máj 29 , 2022
Nem csak a nyakörv megoldás, ha az ember a Frontprot választja  A Frontpro rágótablettáról szeretnék most egy kicsit részletesebben írni. Mint gyakorlott kutya gazda, én […]
frontpro_pic3