Hogyan válasszunk műtermet?

A műterem kiválasztása nem egyszerű feladat. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam nem is egyetlen alkalommal, amikor sajnos olyan helyre kerültem, ahol nem lehetett normálisan dolgozni. Vagy a légkör volt a gond, vagy az alapvető szolgáltatások elmaradása. Az ember egy fotóstúdióval kapcsolatban sosem tudhatja előre, hogy mit kap, amikor leteszi a foglalást. Vannak jobb alkalmak, és vannak rosszak. Azonban mint egy fotós, az embernek illik találnia egy olyan munkakörnyezetet, amely mind a stábnak, mind pedig a modelleknek megfelelő, és ahol a munka zavartalanul, jó hangulatban folyhat. Ez azonban nehéz feladat, néha bele sem gondolnak, mennyire. Mindenki igényeihez igazodni nem kis feladat bárki számára, azonban mégis szükséges. Én személy szerint egyfajta arany középutat szoktam választani ilyen nehéz helyzetekben. Olyan helyet kerestem tehát, amely nem túl elegáns, de azért kényelmesen esztétikus, amely rendelkezik extrákkal, de azért nem annyira drága hely, hogy a munkáért kapott fizetés jelentős részét fel is eméssze a képek készítése. Egy ilyen helyet keresve találtam rá a G3 stúdióra, amely minden igényemet ki tudta elégíteni. Ezért szeretnék is arról egy kis bejegyzést írni, hogy mi található itt, miért tartom ezeket a dolgokat jónak, és persze nem maradhat el a többi itt dolgozó személy nézőpontjának is egy kis megvilágítása.

Amit a műteremtől, stúdiótól el lehet várni

Természetesen, fontos leszögezni azt a kitételt, ami szerint azért dolgozunk bent, hogy ne kelljen kint dolgoznunk. Ez egyrészt egyértelmű, másrészt ha a körülmények egy olyan helyzetet szülnek, amelyben a műterem használata közben már azt érezzük, ennyi erővel a szabadban is lehetnénk, akkor az egésznek semmi értelme. A szabadban fotókat készíteni ugyanis egyrészt nagyon hálás feladat, másrészt nagyon macerás. Alapvetően gyönyörű képek készülhetnek így, azonban a műterembe menekülünk az olyan kellemetlenségek elől mint az eső, a hő, a szél, és az emberek tömege. Érthető tehát, hogy miért szeretnénk azt, hogy a műterem környezete megadja mindazt a kényelmet, amelyet a szabad ég alatt nem lelhetnénk meg.

Ilyen például a megfelelő hőmérséklet, mint a leginkább alapvető elvárás. Télen a hideg elől menekülünk, nyáron pedig a hőséget kerüljük el egy fotóstúdió kibérlésével, ezért el is várjuk a körülménytől függően a fűtést vagy a légkondicionáló használatát. Természetesen a szabadban a fényviszonyok is sokszor szörnyűek (és éppen ennyire sokszor csodálatosak is). Amit azonban a műteremtől elvárhatunk, hogy évszaktól és napszaktól függetlenül, mindig tökéletesen be lehessen állítani a megfelelő fényviszonyokat. Ehhez azonban sok felszerelésre is szükség van, amit nem feltétlenül szeret az ember magával hordani akár minden egyes nap. Ezért is olyan jó a G3 (amit ide kattintva lehet elérni: https://www.g3studio.hu/), mert náluk van ingyenes használható felszerelések csomag, és több olyan lehetőség is, amelynek során bizonyos további felszereléseket bérelhetünk a fotózás idejére. Így nem számít, hogy az éjszaka közepe van-e éppen vagy kint térdig érő hó áll és ólomsúlyú felhők takarják el az eget, mi mindig naprakészen állhatunk a felmerülő feladatok elé.

A kollégák igénye a műteremmel kapcsolatban

Jó olyan helyen dolgozni, ami szép, tiszta, esztétikus. Ezeket mind megtalálhatjuk a G3-nál ide kattintva, de itt külön arra is ügyeltek, hogy legyen egy hely, ahol a csapat összeülhet egy kis stratégiai megbeszélésre, miközben kávét iszogat, de még a teraszt is lehet használni. Ezek a dolgok nagyon fontosak a mindennapi életben, amikor a szürke hétköznapokat egy ilyen apró figyelmesség is fel tudja dobni. Fontos, hogy a munka során ne csak munkatársak dolgozzanak együtt, hanem egy csapatként dolgozzanak, ehhez pedig kell az a kis idő, amíg közösen ülnek valahol, és akár fesztelenül is beszélgethetnek, miközben átbeszélik az aznapi teendőket, vagy éppen szünetet tartanak. Én ezért nagyra értékelem ennek a cégnek az ilyen jellegű törekvését, ami tényleg figyelemre méltó, még ha elsőre apróságnak tűnik is.

A műterem szempontjából még fontos lehet az, hogy a modelleknek és a velük foglalkozó csapattagoknak ne konkrétan abban a helyiségben, vagy egy szűk kis mosdóban kelljen készülniük, ugyanis erre is volt már példa bizonyos stúdiók esetében. A műterem csak a fotók készítésének tere, a sminket, a frizurákat nem itt készítjük el ideális esetben, és a ruhákat is maximum paraván mögött vesszük át a fotózás közben, hogy gyorsabban menjen a folyamat.

photography, studio, Alexander Dummer

A műtermekről

Érdemes még röviden arról is szólni, hogy milyen a jó műterem. A műterem tágas, ahol könnyedén elfér több kamera is akár, illetve a segítő felszerelések. Általában magas belső térrel rendelkező helyiségeket szoktak ilyen jellegű feladat ellátására berendezni. Ezen kívül minden a felszerelésektől függ, és persze a fotós képességeitől, nem is beszélve az esetleges különleges helyiségekről, mint például a greenbox stúdió.

Érdemes tehát olyan műtermet találni, amely ezeknek a kitételeknek maradéktalanul megfelel. Akik a fővárosban élnek, azoknak talán nem is kell tovább keresgélnie. Ha a G3 mellett dönt az ember, érdemes már most lefoglalnia az időponton, mert a helyek gyorsan fogynak.

Next Post

A legjobb hűtő, amit a piacon találni lehet

szo nov 20 , 2021
Hogyan találtam meg a számomra tökéletesen ideális hűtőt? A hűtő mindenki számára egy központi háztartási eszköz, nem hallottam még olyan emberről, aki nem használta volna […]
hűtő_3